Búcsú Simon Tibor (1926–2020) professzortól

     Pótolhatatlan veszteség érte a hazai botanikusok és természetvédők táborát – 2020. november 26-án, életének 95. évében elhunyt Simon Tibor, Társaságunk korábbi elnöke, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa, a tudós és tanár, aki generációk sorának adta át a botanikai ismereteket, a növényvilág szeretetét. Hosszú és gazdag pályafutásának e helyen a legfontosabb részeit emeljük ki, de annak részletes bemutatására is sor kerül majd a Magyar Biológiai Társaság botanikai folyóiratának hasábjain.
     Simon Tibor 1926. július 26-án született Debrecenben. Tanulmányait szülővárosában végezte, a Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett (1945), majd a Kossuth Lajos Tudományegyetem természetrajz-földrajz szakos hallgatója volt (1945-1950). Eleinte mint díjazatlan, majd díjazott demonstrátor már hallgatóként is részt vett az oktatásban Soó Rezső intézetében, ahol végzése után tanársegédként dolgozott. Időközben házasságot kötött (1952) Wolcsánszky Erzsébettel, akitől később két leánygyermeke született. Amikor Soó elnyerte az ELTE tanszékvezetői pozícióját, Simon Tibort is magával hozta, aki a Füvészkertben kapott állást és lakást. Bár tudományos karrierje az ELTE-n teljesedett ki, kutatómunkája még hosszú ideig a keleti országrészhez kötötte. Az Északi-Alföld erdeinek feldolgozásával nyerte el a biológiai tudományok kandidátusa címet (1954), később a Zempléni-hegység erdőtársulásairól írt műve révén lett az MTA doktora (1977). A Kárpát-medence vegetációtörténete szempontjából is nagy jelentőségű a Csarodai-láp általa vezetett feltárása, illetve az ott előforduló tőzegmohák és ritka, boreális reliktum növényfajok felfedezése.
     Saját elmondása szerint határozott célkitűzése volt, hogy az ország minden jellemző tájának növényzetét megismerje. Állíthatjuk, hogy ezt a célt maradéktalanul teljesítette. Egyrészt bizonyítékai ennek azok a sikeres kutatási projektek, amelyeket már az ELTE Növényrendszertani Tanszékének vezetőjeként a Duna-Tisza közén, a Szigetközben és más országrészekben irányított, de jelentőségében ezeket is meghaladja, hogy korszerű formában megírta a magyarországi edényes flóra határozóját (1992), amely később több kiadásban is megjelent. Botanikai ismeretei egyébként az országhatáron is messze túlnyúltak. Kiváló ismerője volt a Felvidék és Erdély magashegyi flórájának, illetve a Balkánon a Vitosa, a Rila és a Pirin hegységekben is dolgozott, ahonnan új növénytársulásokat írt le. Balkáni útjain briológiai kutatásokat is végzett, aminek eredménye 31 Bulgáriára új mohafaj felfedezése lett, melyek közül kilencet az egész Balkán-félszigetről először mutattak ki.
     Egyetemi oktatóként legendásak voltak terepgyakorlatai, ahol sokszor a hallgatók állóképességét is próbára tévő tempóban vezette hegyen-völgyön át a csoportot, azért, hogy a tájban fellelhető minden botanikai kincset bemutathasson. Nevéhez fűződnek a grúz és üzbég társegyetemekkel kiépített együttműködések is, amelyek keretében ELTE hallgatók ismerhették meg háromhetes terepgyakorlatokon Közép- és Belső-Ázsia vegetációját.
     Kutatói és oktatói munkája mellett számtalan szakmai közfeladatot is vállalt. 1971-től 1974-ig mint dékánhelyettes és tanszékcsoport-vezető tevékeny részt vállalt az új kari struktúra kialakításában, amelynek keretében a TTK Immunológia, Mikrobiológia, Genetika, és Etológia Tanszékkel bővült, a Növényrendszertani és Állatrendszertani Tanszékek pedig ökológiai profillal gazdagodtak. Az MTA Botanikai Bizottságát 1976 és 1980 között vezette, de sokrétű tudományszervező munkát végzett a Nemzetközi Biológiai Program és a Nemzetközi Bioszféra Program bizottságaiban is, valamint részt vett a Tudományos Minősítő Bizottság és az OTKA Élettudományok Bizottsága munkájában. Számos szakfolyóirat szerkesztője vagy szerkesztőbizottsági tagja volt, amelyek közül az Acta Botanica Hungarica-t, a Botanikai Közleményeket és a Kitaibelia-t emeljük ki. A TermészetBÚVÁR Alapítvány Kuratóriumának elnöki tisztét élete végéig betöltötte. Szakmai civil szervezetünknek, a Magyar Biológiai Társaságnak, 1993-tól 1997-ig volt az elnöke.
     Az itt bemutatott tudományos, oktatói és szervezői tevékenységeivel, de nem különben a mindig jószándékú, pozitív életszemléletével, és különösen a fiatal kollégákat önzetlenül segítő hozzáállásával örökre beírta magát a magyar botanika halhatatlanjainak sorába.
   Kedves Professzor úr, kedves Tibor bátyánk, emlékedet megőrizzük és munkásságodat, szakmaszeretetedet visszük tovább!

                                                           A Magyar Biológiai Társaság nevében:

                                                 Csontos Péter – Szurdoki Erzsébet – Korsós Zoltán