MBT/MTBK/Műhelytalálkozó/
Műhelytalálkozó

Konferencia és műhelytalálkozó

A 2002-ben Sopronban nagy sikerrel megrendezett I. Magyar Természetvédelmi Biológiai Konferencia (MTBK) résztvevői körében végzett felmérésünk eredményei szerint a résztvevők jelentős része nem javasolta a sopronihoz hasonló nagyszabású konferencia évente történő megrendezését, ugyanakkor javasolta időközönként egy-egy kisebb tematikus műhelytalálkozó megszervezését. E javaslatokat a lehető legnagyobb mértékben tiszteletben tartva szervezőbizottságunk a Magyar Természetvédelmi Biológiai Konferenciák sorozatában három-négyévente rendez széles körű szakmai összejövetelt, s a két „nagy” konferencia között félidőben kisebb műhelytalálkozókat („workshop”-okat) szervezünk. 

A műhelytalálkozók célja ugyanaz, mint a „nagy” konferenciáké: közös fórumot teremteni a természetvédelemben érdekeltek (gyakorlati természetvédelmi szakemberek, kutatók, civil szervezetek) számára. Ezen elv indokolja az ilyen jellegű események folyamatos sorszámozását. Ugyanakkor e találkozók a „nagy” konferenciáknál szűkebb keretek között, a résztvevők közötti interakciónak prioritást biztosítva egy-egy kisebb volumenű, de aktuális témát körüljárva a közös gondolkodást és vitát helyeznék előtérbe. 

Ezen megfontolások miatt a műhelytalálkozók tervezésekor az interaktivitást előtérbe helyezve döntöttünk úgy, hogy 70-80 főben maximalizáljuk a résztvevők számát. Általános vélekedés volt ugyanis a fent említett felmérésben, hogy a nagy létszámú rendezvények nem kedveznek a vitának, a résztvevők közötti párbeszédnek. Az ehhez hasonló létszámkorlátozás a nagy nemzetközi tudományos szervezetek workshopjain is teljesen hétköznapi és gyakori. Mindezekkel kapcsolatban hangsúlyozzuk, hogy szervezőbizottságunk a lehető legjobb hiszemben, az I. MTBK-n nyilatkozó résztvevők véleményének maximális figyelembevételével készíti elő a műhelytalálkozókat.