Ahogyan Bartucz professzor úr 1955. szeptember 14-i szakülésen elnöki székfoglalójában kifejtette - amelynek a címe "A magyar antropológia múltja és szakosztályunk jövő feladatai" volt - a magyar antropológia egészséges fejlődésének három alappillére van, úgymint

Ha e három alappillér közül valamelyik hiányzik, vagy meggyengül, akkor maguk a tudományos kutatások is előbb-utóbb hanyatlásnak indulnak.

A hazai embertan nem rendelkezett sem önálló szakosztállyal, sem rendszeresen megjelenő, önálló folyóirattal az 50-es évek közepéig. A kutatók kutatási eredményeket a rokontudományok szakfolyóirataiban tették közé. Ezért is volt különösen nagy jelentőségű a Magyar Biológiai Társaság keretében megszervezett Embertani Szakosztály, és a Biológiai Közlemények Pars Anthropologica megindítása 1954-ben.

Az az Embertani Szakosztály tudományos üléseinek első négy évében elhangzott előadások a Biológiai Közlemények Pars Anthropologicaban jelentek meg. Az első három évfolyam - 1954-1956 között - a Biológiai Közlemények I., II., és III. kötetének 3-4. füzeteként jelent meg, amelynek terjedelme igen szűre szabott volt (évi négy ív). 1956/57-ben megjelent kötet címoldalán az állt: Biológiai Közlemények - Pars Antropologica, Anthropologiai Közlemények IV. évfolyam, 2. füzet.

1957-től nagyobb publikálási lehetőséget teremtett meg az MBT elnökségének az a határozata, amely biztosította, hogy az Embertani Szakosztálynak - hasonlóan a többi szakosztályhoz - önálló szakfolyóirat, az Anthropologiai Közlemények megjelenését 12 ív per év terjedelemben.
Az 1957-es évfolyam balszerencsés módon Anthropologiai Közlemények I. kötete jelzéssel jelent meg. Ettől kezdve 1-től emelkedik a ma is érvényben lévő kötetszámozás. (A rossz számozás következménye, hogy folyóiratunknak két különböző évfolyama, az 1956. évi és az 1960. évi is a IV. kötet megjelölést viseli.) A tizenegyedik kötetig római számmal, a tizenkettediktől pedig arab számmal jelölték a köteteket. A 15. kötettől kezdve a korábbi 1-2 és 3-4. füzet helyett - amelynek csupán elméleti jelentősége volt - a valós 1. és 2. füzet jelölést alkalmazták. Ettől kezdve az 1-2. füzet egyben azt is jelentette, hogy a régebben is, mint pl. 17, 18, 20. és 21. évfolyam, az elmúlt tíz évben pedig szinte mindig az egész évfolyam egyetlen kötetben jelent meg.

A folyóiratunk az elmúlt ötven év alatti megmaradása, léte nem magától adódott. 1980-as évek második feléig a folyóirat az Akadémiai Kiadó gondozásában jelent meg. A pénzügyi gondok miatt az MTA Könyv és Folyóirat Bizottsága pénzügyi korlátozást vezetett be: megszűntették a szerzői tiszteletdíjakat és csökkentették a nyomdai költségekre fordítható összegeket. 1987-ben az Akadémia egyáltalán nem tudta biztosítani a hozzá tartozó három biológiai folyóirat, köztük az Anthropologiai Közlemények megjelenését. Így az 1987. és 1988. évi kötetet össze kellett vonni és a 31. kötet 1987-89 évjelzéssel jelent meg. A gazdasági helyzet nem javult, a drága Akadémiai Kiadótól meg kellett válni, és 1989-től a Plantin Kiadó és Nyomda Kft állítja elő folyóiratunkat. Az 1989. és 1990. évi kötet is összevontan jelent meg, amely az 1988-ban Budapesten rendezett kongresszusának anyagát tartalmazta.

1990-től kezdve az Anthropologiai Közlemények lapgazdája a MBT lett, de továbbra is az MTA Könyv és Folyóirat Bizottsága utal át évente egy adott, egyre kevesebb összeget a nyomdai költségekre.

Az Anthropologiai Közlemények első szerkesztője Malán Mihály professzor volt, aki a kezdeti nehézségek ellenére is nagy szakmai hozzáértéssel igyekezett a szakfolyóiratot tartalmában és megjelenésében is mind színvonalasabbá tenni. Ugyanakkor, mivel technikai szerkesztője nem volt, az évi rendszeres megjelenés nem mindig valósult meg, ezért a lapot az MBT Biológiai Osztálya, mint a lap szakmai felügyeletét ellátó szervezet 1965-ben meg akarta szüntetni. Eiben Ottónak, az MBT abban az időben kinevezett titkárának közbenjárásával azonban erre szerencsére nem került sor. Továbbra is Malán professzor neve szerepelt, mint szerkesztő a folyóiraton, de a technikai szerkesztést köztudottan Eiben Ottó végezte. Ebben az időszakban nagytöbbségben magyar nyelvű tanulmányok jelentek meg, főként antropológusok tollából, de kezdettől publikálták az orvostudomány, a régészet és más határterületek kutatóinak tanulmányait.

Az MTA Biológiai Tudományok Osztálya Malán professzor úr halála után, 1968-ban Nemeskéri Jánost nevezte ki szerkesztőnek (1968. 12. kötet), technikai szerkesztést azonban továbbra is Eiben Ottó látta el. Ettől az időszaktól kezdve a szerkesztők törekedtek a két, vagy többnyelvűségre és gyakran publikáltak külföldi szerzőktől is tanulmányokat.

1977-ben az MTA Biológiai Tudományok Osztálya Eiben Ottó tanár urat bízta meg a szerkesztéssel, amit 1998-ig tisztességgel végzett. Az ő szerkesztői időszaka alatt alakult ki az a szerkesztési struktúra, amit ma is követünk. Nevezetesen, hogy minden magyar nyelvű tanulmány angol abstract-tel kezdődik, minden táblázat és minden ábra magyar és angol nyelvű szöveggel, magyarázattal jelenik meg. A folyóirat amellett, hogy ellátta - és remélem majd a jövőben is ellátja - a szakmai magyar nyelv ápolását egyre gyakrabban közölt külföldi szerzők tanulmányait. A folyóiratunk szakmai színvonalát emelte az is, hogy a Magyarországon megrendezésre került nemzetközi kongresszusok, szinpoziumok válogatott anyaga is az Anthropologiai Közleményekben jelent meg angol nyelven.

1999-től én vagyok az Anthropologiai Közlemények az Embertani Szakosztály által megválasztott szerkesztője, de szerkesztői munkában 1997-től veszek részt. Az 1996-1997-ben összevont 38. kötetet technikai szerkesztését Eiben professzor betegsége miatt végeztem, 1998. évi 39. kötet pedig kettős szerkesztői név alatt jelent meg.

Az elmúlt években felmerült az az igény, hogy az Anthropologiai Közleményeket impaktfaktoros folyóirattá tegyük. Ennek alapvető feltétele, hogy egy évben minimálisan két számban jelenjen meg a folyóirat és a megjelenés ideje fix legyen. Ahhoz, hogy ezt teljesíteni lehessen két dolog szükséges: pénz és megfelelő mennyiségű, minőségű tanulmány.

Ahogyan e rövid áttekintést Bartucz professzor úr gondolataival kezdtem, hadd idézek végezetül Eiben professzor úr szerkesztői búcsúszavaiból, amelyek a 39. kötetben jelentek meg és, amelyekkel teljes mértékben egyetértek, ugyanis ahhoz, hogy az Anthropologiai Közlemények a hazai és az egyetemes biológiai antropológia fejlődését szolgálhassa az kell, "hogy a kollégák minél több kitűnő színvonalú tanulmányt küldjenek a szerkesztőnek. Bízom abban, hogy mindenki, aki a szakmánkban vagy rokonterületen dolgozik, átérzi azt a felelősséget, amellyel tartozik az ügynek, amellyel egy színvonalas Anthropologiai Közleményeket fenn lehet tartani."