A Botanikai Szakosztály több mint egy évszázados múlttal rendelkező tudományos közéleti fórum, amely igen fontos szerepet töltött be és tölt be napjainkban is a botanika tudományág magyarországi működésében.
Az évente több alkalommal megrendezett előadóüléseken a botanika számos tudományterületét érintő előadás hangzik el. Az új növénytani kutatási eredmények, tudománytörténeti előadások, valamint botanikai tanulmányutak bemutatását követően hozzászólások teszik hasznosabbá az előadóüléseket. A reguláris előadóüléseket időnként ünnepi alkalmak teszik változatossá: kihelyezett ülések, idős tagtársak köszöntése, illetve a közelmúltban a Szakosztály 1500. szakülésének megünneplése.
Az előadóülések ősszel és tavasszal, több alkalommal, hétfő délutánonként kerülnek megrendezésre Budapesten, az ELTE Füvészkertben (1083, Illés u. 25.). Ezek a rendezvények minden érdeklődő (szakmabeliek, diákok, laikusok) számára nyitottak.
Az előadóüléseken elhangzott előadásokat a szakosztály saját lapjában, a több mint százéves múltú Botanikai Közleményekben jelenteti meg.